Egy sportoló életében a „tökéletesség” központi fogalomként jelenik meg, egészen karrierje kezdetétől fogva. A sport világa egy olyan versengő környezetet teremt, melyben legtöbbször nem elég, ha „csak jól” teljesítünk – a legjobbnak kell lennünk. Ebből kifolyólag számos sportolónál tapasztalható perfekcionizmus, amit alapvetően egy jó tulajdonságnak gondolunk, sok esetben viszont olyan erőssé válhat a tökéletesség iránti kényszer, hogy az már hátráltatja a sportolót abban, hogy kihozza magából a maximumot.

Perfekcionizmus – mit is takar pontosan?

A perfekcionizmust legkönnyebben úgy lehet meghatározni, mint az önmagunkkal szembeni szigorúan magas követelmények felállítása, állandó jellegű önkritika, és az azzal kapcsolatos aggodalom, hogy nem felelünk meg az irreálisan magas elvárásainknak. Tekintve, hogy leginkább életünk olyan területein mutatja meg magát, ahol elvárt tőlünk a teljesítmény, nem meglepő, hogy a sport esetében is elég nagy a megjelenési aránya.

Két összetevője a perfekcionista törekvések, és a perfekcionista aggodalmak. A törekvések lényegében a magas elvárásokat és az azok teljesítéséért tett viselkedéseket foglalják magukba. Az aggodalmak alatt pedig az értékeléstől való félelmet, a hibákkal kapcsolatos aggodalmakat, valamint az elvárásaink és a valódi teljesítményünk közötti különbségre vonatkozó aggályokat értjük.

Ezek az összetevők különböző mértékben mutatkozhatnak más-más emberek esetében. A szakirodalom megkülönböztet „egészséges” és „neurotikus” perfekcionistákat.

Az egészséges perfekcionisták pont megfelelő mennyiségű erőfeszítést tesznek bele feladataikba, magukkal szemben rugalmas elvárásokkal rendelkeznek, és elégedettek szoktak lenni saját teljesítményükkel. Jellemző rájuk az önbizalom, pozitív hangulat, és a jó teljesítmény.

A neurotikus („egészségtelen”/szorongó) perfekcionisták ezzel szemben túl szigorúak magukkal szemben, és azt tekintik önértékelésük alapjául, hogy sikerült-e megugraniuk saját elvárásaikat. Ezért általában már a feladatok elkezdése előtt stresszesek, és sosem érzik úgy egy edzés, vagy verseny végeztével, hogy beletett munkájuk elég lett volna. Sokszor negatívabb a hangulatuk, megnövekedett a szorongás-szintjük, és gyakrabban jelentkezik náluk kiégés.

A két típus közötti különbség példákkal megragadva:

• Egy egészséges perfekcionista sportoló azt mondja, hogy „20 percen belüli idővel szeretném teljesíteni az 5000 méteres távot, és mindent meg fogok tenni, hogy ezt el is érjem”.

• Míg egy neurotikus perfekcionista inkább úgy gondolkodik, hogy „ha nem sikerül 20 percen belüli idővel teljesítenem az 5000 méteres távot, kudarcot vallok, és mindenki azt gondolja majd rólam, hogy egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok”.

A tökéletesség utáni vágy áldás vagy átok?

A kérdés nem ilyen egyszerű. Mivel a perfekcionizmus minden ember számára másképp mutatkozik, nem mondhatjuk ki tisztán, hogy inkább serkentő, vagy hátráltató hatása lenne a sportteljesítményre. Bár az „egészséges” és „neurotikus” típusokra osztás könnyű kategorizálásnak tűnik, de valójában a törekvések és aggodalmak nem ilyen tisztán elválaszthatók egymástól. A két összetevő hatással van egymásra: minél inkább törekszünk és minél magasabb elvárásokat állítunk magunk elé, annál inkább meg fognak jelenni az aggodalmak azzal kapcsolatban, hogy biztosan képesek leszünk-e teljesíteni azt a szintet, amit magunktól elvárunk.

Egy perfekcionista sportolóval dolgozni sokszor összetett feladat lehet. Az ilyen beállítottságú egyének ugyanis könnyen elveszítik önbizalmukat, sokat rágódnak a hibáikon, és rendkívül önkritikusak. Viszont, a perfekcionisták mellett szól, hogy az átlagnál motiváltabbak a jó teljesítményre, erős munkamorállal rendelkeznek, és szomjazzák a fejlődést és a sikert.
Stern (2021) az edzők oldaláról közelítette meg a perfekcionista sportolókat, és edzői interjúk által gyűjtött tanácsokat arra vonatkozóan, hogy hogyan érdemes együtt dolgozni velük:

• Alkalmazzunk pozitív átkeretezést: a perfekcionisták hajlamosak mindennek a negatív oldalát nézni és a hiányosságokat keresni. Pl.: Ha a sportolótól azt halljuk, hogy „Nem nyertem meg a versenyt, kész csődtömeg vagyok.”, emeljük ki a helyzet pozitív oldalát: „Nem nyerted meg a versenyt, de megdöntötted az egyéni rekordodat, amivel máris látszik az edzéseid eredménye.”

• Bátorítsuk a perfekcionista sportolókat a hibák elfogadására. Meg kell velük értetni, hogy bárki véthet hibákat, és ezek nem egyenlőek a végzetes kudarccal. Tanítsuk meg nekik, hogy a hibákból építkezni lehet!

• Folyamat-fókusz: a perfekcionisták általában csak a célt látják maguk előtt. Csak arra fókuszálnak, hogy az adott versenyen, az adott téthelyzetben hogyan teljesítenek. Kötődve a pozitív átkeretezéshez, fontos megmutatnunk nekik, hogy a versenyre való felkészülés, és az azalatt elért fejlődés ugyanolyan fontos, mint az adott versenynap.

• Leegyszerűsített feedback: a perfekcionisták hajlamosak elveszni a részletekben, így, ha egy egyszerű visszajelzést adunk nekik, akkor az segíthet abban, hogy kicsit lazítani tudjanak, és ne induljon el náluk egy hosszú, negatív gondolati spirál.

• Pozitív visszajelzések: ha perfekcionista sportolóval dolgozunk, gyakran tapasztalhatjuk, hogy ők maguktól is megtalálják az összes hibát, kivetnivalót a teljesítményükben, így nekünk inkább az a feladatunk, hogy kiemeljük, mit csinált jól a sportoló.

• Hívjunk be külső értékelőt! Előfordulhat, hogy a sportoló nem fogadja el a tőlünk jövő pozitív visszajelzéseket, mert úgy gondolja, hogy csak azért vagyunk vele kedvesek, hogy ne bántsuk meg. Ennek kiküszöbölésében segíthet az, ha odahívunk az edzési folyamathoz egy csapattársat, vagy esetleg egy másik edzőt, aki semleges harmadik félként tud feedbacket adni a sportolónak. Ha pedig egy külső személy is visszaigazolja számára, hogy a teljesítménye igenis jó, az segíthet neki az önbizalma építésében.

A fentebbi javaslatok mellett fontos megemlíteni, hogy minden sportoló más, és nincs egy bevált „recept” arra, hogy hogyan kezelhetjük a perfekcionistákat. Számukra az irreálisan magas elvárások leadása, és a saját magukkal való engedékenység elérése hosszú időt igénylő folyamat, melyet nem szabad sürgetni.

De ha segítünk nekik megtalálni az egyensúlyt, amiben még képesek magas teljesítményre törekedni, de nem szoronganak amiatt, hogy tudnak-e megfelelően teljesíteni, akkor a perfekcionisták igazi csúcsteljesítményre alkalmas sportolókká válhatnak.