A legtöbb sportoló a tétmérkőzések kapcsán vagy izgatott, hogy játszik vagy izgul, hogy mi lesz, ha hibázni fog.

Szülőként, edzőként vagy tanárként nagy felelősségünk és szerepünk van abban, hogy a gyermekünk hogyan érez.

Fél a hibázástól vagy örül, hogy sikert érhet el?

Sportpszichológusi munkám során és szülőként számos elrettentő szülői, tanári és edzői megnyilvánulásról hallok.

Hiszem, hogy ezek elkerülhetőek és a szülő, az edző vagy a pedagógus nagy támasza tud lenni a sportolónak.

Mit tehetünk, hogy a sportoló gyermek téthelyzetben is magabiztos maradjon és bátran, tudásának megfelelően teljesítsen a pályán (és azon kívül is).

– Ne az eredményekre, hanem a folyamatos fejlődésre és a hozzáállásra összpontosítsunk.

– Kérjük számon azt, amire a gyereknek van ráhatása.

– Hibázás esetén fókuszáljunk a fejlődésre. Mit lehet ebből tanulni? Mit kell másképp csinálni?

– Negatív visszajelzés esetén a gyermek nem kívánt viselkedésére fókuszáljunk és ne általánosan a személyére.

– Adjunk teret a gyermeknek, hogy megoldja a saját életkorának megfelelő problémákat.

– Hagyjuk, hogy meghozza a saját döntéseit és vállalja az azzal járó felelősséget.

– Mutassunk példát! Pl. hogyan beszélünk az edzőkről, az ellenfélről vagy a játékvezetőkről a gyermek előtt.

– Ne hasonlítsuk másokhoz, beleértve magunkat is. Saját magától kell jobbnak lennie napról napra.

– Beszélgessünk az elvárásainkról. Bátorítsuk és dicsérjük minél többször.

– Hagyjuk, hogy élvezze a játékot.

– Figyeljük és támogassuk a sporton kívüli tevékenységeket is, pl. tanulás, barátok.

– Mérkőzések, versenyek alatt érdemes a szülőnek szurkolónak maradni. A túlbuzgó fanatikus rajongó és az önkéntes másodedző viselkedésünk megzavarhatja a gyermek koncentrációját.

Legyünk tudatosabbak ezen a téren is, hogy eredményesebben tudjuk támogatni a gyermekeket.