Kilenc éves sportoló sportpszichológusnál:

– Nem szeretnék többet edzésre járni.
– Mi történt?
– Semmi.
– Eddig szeretted. Edzések mellett is gyakorolsz.
– Nem vagyok jó semmiben.
– Mi változott?
– Egész edzésen semmit sem csináltam jól.
– Ezt miből gondolod?
– Mindenért leszidtak, hogy nem jó. Rám ordított az edző, hogy „Mi a f@szt csinálsz?!” Pedig én próbálom jól csinálni, de még nem megy.

Számos edző (és tanár, szülő, vezető) minden jószándék és szaktudás mellett is sokszor eszköztelen abban, hogyan adja át a tudását. Gyakran abból gazdálkodnak, ahogyan őket is edzették, ahogy velük bántak. Az edző jót akar. A kritikával szeretné megmutatni a fejlődési irányt, a hangerővel igyekszik felkelteni a motivációt.

Sajnos ezzel gyakran pont az ellenkezőjét éri el: A gyerek nem fejlődik, mert a kritikából nem tudja még kihámozni, hogyan is csinálja jól az adott feladatot. A felemelt hangerő és a káromkodások közepette a kisgyermek sportoló nem érzi magát biztonságban. Így csökken a motivációja, sportágat vált, otthagyja az edzőt és az egyesületet. Vagy marad, és fiatal felnőttként szembesül vele, hogy fél a hibázástól, nincs önbizalma, téthelyzetben pedig nem tudja a legjobbját nyújtani.

Gyakori jelenség a kérdő mondatokkal oktató és irányító edző (és tanár, szülő, vezető):

– Hogy rúgod/dobod azt a labdát?
– Hova mész fiam?
– Miért nem indulsz már?

A gyerek nem gondolatolvasó. Felnőttként sem értjük meg mindig elsőre, amit nekünk mondanak. Még a kipihent és odafigyelő gyermeket is össze tudja zavarni, ha nem egyértelmű mondatokkal, gyakorlati bemutatásokkal és rajzolt ábrákkal kommunikál az edző.
Az edzésre beeső, esetleg fáradt, nehezen figyelő gyereknek esélye sincs. Egy jól kommunikáló felnőtt annyit reagálna: „Légyszíves adj pontosabb instrukciót, hogy mikor kell kezdenem a feladatot.” Egy kisebb gyerek egyszerűen csöndbe fog maradni, vagy magában dünnyög, mert nem mer visszaszólni. A nagyobb már az orra alatt mondja.
Edzőként beszélj úgy, hogy ne csak a félelem miatt figyeljenek rád. Ha szívesen vannak a gyerekek a társaságodban és olyan tanácsokat mondasz, amire érdemes odafigyelni, hosszú távon is nyert ügyed van. Fejleszd a kommunikációdat, használj az életkori sajátosságokhoz illeszkedő hangnemet. Ami felpörget egy 16 évest, az lehet, hogy félelemmel tölt el egy nyolc évest.

– Mit csinálsz? Hányszor mondjam el neked?
– Nem megmondtam, hogy ne így csináld?
– Ezt már rég tudni kellene. Hol voltál eddig?

Egyértelmű az elrejtett edzői üzenet: Figyelj oda, csináld helyesen! Sajnos ezekből a türelmetlenséggel átszőtt kérdőmondatokból az eredeti szándék üzenete nem fog átmenni és csak további frusztrációt szül. Szintén nem megy át a kérdőmondatokból hogyan csinálja jól a gyerek. Egyszer, esetleg tízszer is megmutattad, lehet kevés. A sportban lévő komplex mozdulatok tökéletesítése évekig is eltarthat. Jelentős egyéni különbségek vannak abban, hogy milyen gyorsan érez rá egy sportoló a helyes mozgásra. Ez kétségtelen, hogy empátiát és nagy türelmet kíván az edzőktől is.
A legfrappánsabb egy 12 éves sportoló fiú fogalmazta meg, mit vár el az edzőjétől: „Jól akarom csinálni. Azt mondja meg, hogyan csináljam.”

Gondoljunk bele felnőttként milyen érzés lenne, ha a munkahelyünkön így beszélnének velünk:
– Szerinted ez jó? Ezt nevezed te munkának?
– Miből gondolja, hogy lejárt a munkaidő?
– Mikor fogja már felfogni, hogy mi itt az Ön feladata?
Felnőttként is megterhelő érzelmileg ez a kommunikáció, egy 10-12 évnél fiatalabb gyermek azonban esélytelen, hogy megvédje magát az ilyen helyzetekben.

Edzőként hatással vagy arra, hogyan éreznek, gondolkodnak és viselkednek a sportolók. Ez nagy felelősség és lehetőség is egyben. Ezért is fontos, hogy edzőként fejleszd önmagad. Akkor tudod a sportolókat magas szinten támogatni, ha te is rendben vagy és folyamatosan fejlődsz: Kezelni tudod a nyomást, türelmes és empatikus tudsz lenni a gyerekekkel. A szituációnak és a sportolók életkorának megfelelően tudsz kommunikálni.